Az illúzió csapdája
Ringat, belesüppedek és elringat, igazi álomba ringat, babusgat, csitítgat, nehogy felébredjek, vagy megpróbáljak fenn maradni.
Mint egy háló, pók sűrű hálója, amibe pont, épp beleférek, hogy begubózzak, biztonságos érzés, hiszen ez a háló megtart, sőt ringat, hintázik ide – oda, mintha történne valami, de még sem, hiszen egy helyben vagyok a gubóban.
Egy ágról lelógó, sűrűn szőtt gubó, amibe pont beleférek, ringat, lassan, nehogy felébredjek. Még ragacsos is, hogy ha megmozdulok ne legyen kedvem tovább kászálódni. Egy helyben maradni benne a legjobb, mert ha ficánkolni kezdek, csak még jobban beleragadok…
Alattomos illúzió, ringatásának újra és újra bedőlök.
De mi van, ha széttépem? Jaj, akkor koppanok? A földön.
Igen, valószínű koppanok, a földön, de csak azért koppanok, mert egyszer belemásztam a gubóba. Onnan kijönni koppanással lehet, de ez nem végzetes koppanás! Az illúziónak koppanás és mivel része voltam az illúziónak én is koppanok. De én nem az illúzió vagyok! Az illúzió megszűnésével én meg maradok, nem veszítek magamból. Sőt!
A koppanás után felállhatok, leporlom ruhámat és körülnézhetek, már nem akadályoz a gubó.
Kinyújtózhatok és használhatom a lábaimat, elindulhatok!
Kaufmann Alexandra
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: