…mint egy életre kelő marionett bábu, ezt érzem most magamban, aki már önálló darabot akar játszani, ő akar lenni a rendező és főszereplő egyben, máshová szeretne lépni, máshogy szeretne játszani, de az erejét nem arra használja, hogy elvágja a köteleket, hanem a biztonságot nyújtó kötelet megtartva akar önálló darabot.
Így viszont csak rúg – kapál, ide – odarángatja magával a kötelet, a kötél másik végén lévő is ránt rajta, legyen az valaki más, vagy saját egóm, gondolataim, hiszen nem érti, miért nem arra mozdul a báb, amerre ő akarja, mint eddig. Az éledező bábu mégsem vágja el a kötelet, továbbra is csak ide – oda himbálózik, összegabalyodik keze – lába…
Pedig a biztonságot nyújtó kötél nem vész el, csak átalakul közben, hiszek ebben, de mégis nehéznek érzem az átalakulást. Pedig a durva, vastag kötél átváltozik, egy finom, fényes, lágy kötéllé, mely finoman irányítja a bábut. Igen, ez is irányítja, de ez az irányítás teljesen más. Az, aki e kötél másik végén van ismeri az egész, teljes darabot, ő igazán tudja hová kell lépnie a bábunak, hogy finom, kecses mozgássá legyen eddigi kapálózása…
Kaufmann Alexandra
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: