Ott találtam magam a Holddal szemben, csupaszon. Úgy éreztem, ő mindent tud. Arca távolba meredő, révedő, mit sem sejtő, mégis tudó.
– Mond, mit vársz az élettől? – kérdeztem a Holdat.
*Semmit – hangzott a felelet – Semmit sem várok, vagyok.
– S tudod miért vagy?
*Mert teremtettek.
– De honnan tudtad mi a te feladatod? Olyan nagy ez a világ, az Univerzum, honnan tudtad, hogy te vagy a Hold és hogy a Holdnak mi a feladata?
*Miként tudod használni a szárnyaidat? Végig gondolod, miként csapod egyiket a másik után? Nem, csak repülsz, nem gondolkodsz rajta, csupán csinálod. Tündér vagy, s repülsz.
Megteremtettek, én a Hold vagyok, s nem a Nap. Tudom. Nekem más a feladatom, mint a Napnak. Lehetnék én a Nap, de akkor nem én lennék a Hold. Ez felesleges időpocsékolás. Mindenki tudja kicsoda, s mi a feladata, csak van, ki hagyja, hogy letérítsék róla.
Van, ki hagyja magát.
Van, ki úgy reméli, emlékezés nélkül könnyebb neki.
Van, ki úgy hiszi, megtévesztheti akár az egész világot. Megtévesztheti, hiszi, azzal, hogy szorgosan igyekszik nem emlékezni arra, aki. Ez pocsékolás. Elvesztegetett értékes percek, órák, napok, hónapok… míg a felejtés fátylát szorongatja. Próbál belékapaszkodni, nem engedni, a felejtésbe temetkezni, a jeleket semmibe venni, nem hallgatni, csak csacsogni.
-De Hold, honnan tudjam, hogy van még esélyem? Hogy van még lehetőségem? Lehetőségem arra, hogy azzá legyek, aki vagyok?
*Minden pillanatban az lehetsz. Ezt egyedül te akadályozod meg magadnak. Igen, mielőtt megkérdeznéd, én látom, hogy tündér vagy. És Te látod magadon?
Vannak szárnyaid, merész vagy, bátor vagy, csodás vagy!
Használd az erődet, képességeid vannak. Élj velük!
Kaufmann Alexandra
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: