Elmém, mint egy videótéka

„Mesterien” űzöm a mozizást, a belső mozizást… elképzelek valamit, hogy
…milyen lenne…

…mi történne, ha… vagy ha valamit csináltam annak mi lehet a folytatása…

…mit gondolhat a másik…

…mit csinál…

…miért nem ír vissza…

…mi történhetett…

Mit, mikor, hogyan, miért, kivel…. kérdések, kis „filmek” sorozata játszódik le bennem…

Aztán bevillant egy hasonlat, mint egy videótéka. Olyan az elmém, mint egy videótéka, rengeteg filmmel, milliónyi kimenetelű videófilmmel.

Aztán itt van a vonzás törvénye, hogy a gondolataimmal magamhoz vonzom a dolgokat, eseményeket, teremtek a gondolataimmal. Beteljesülhetnek vágyak, célok. Hiszek benne, tudom, hogy így működik, tapasztaltam a saját bőrömön.

Amikor rendíthetetlenül hittem, hogy azt a valamit én elérem és meg tudom csinálni, úgy is lett. Mindent beleadtam, képzelő – teremtő erőmet, elképzeltem és tettem is érte. Bíztam és hittem, hogy menni fog és úgy is volt.

Amikor viszont kételyek hada áraszt el… amikor nem hiszem, hogy sikerülhet, akkor az is úgy lesz, és nem sikerül.

Ma azt találtam gondolni, hogy az elmém, mint egy videótéka… és Én válogathatom meg, hogy melyik kazettát játssza le és azzal mit teremtek magamnak! Elővehetem a ’Kudarc’ kazettáját és játszhatom éjjel – nappal és olyan érzések is kerítenek hatalmukba, és a ’Kudarc’ kazettának a vége kudarc.

De elővehetem a ’Vígjáték’ kazettáját és vidámsággal telített lesz minden gondolatom.

Elővehetem az ’Öröm, hála’ kazettáját és annak a vége öröm és hála.

Elővehetem ugyanakkor a ’Dráma’ kazettát, annak nem más lesz a vége, mint dráma. ’Tragédia’ kazetta is van a polcon… ’Félelem’ kazetta, a félelmek kazettája, mindennek elrontója, vége csak is félelem lehet.

De ott a polcon a ’Hit’ a ’Bizalom’ a ’Remény’ kazettája is!

Válogathatok, attól függően milyen véget szeretnék. Így gondolni az elmémre könnyebb, mert így azt érzem irányíthatom, hiszen én válogatom ki a kazettákat, ő meg lejátssza nekem. A válogatást meg hagyom magamnak, a lejátszást pedig az elmémnek. Had szórakozzon kicsit, de így nem a káromra teszi, hanem értem. Így én irányítom az elmém, nem fordítva.

Egyik kedvenc könyvemben (Andrea Weaver: Angyalom?!) van egy részlet az ego játékáról:

“De az ego próbálkozott. Ő nem hitte, hogy ez így maradhat. A kétségek fekete levét szivárogtatta a kristálytiszta pillanatokba, melyről Peter hallgatott. Szerinte valaminek történnie kellett előbb vagy utóbb. Szokatlanul meglepő volt számára, ha minden ilyen idillikus marad. Az ego szerette a hullámvasutat. Szerette, mert ha nem volt mozgás, a békében haszontalanná vált, és az őt idegesítette. Nem lehetett haszontalan a saját világában. Rosszul viselte, ha valaki ebben a jól ellenőrzött környezetben függetlenítette magát tőle, ezért tovább folytatta a háttérből az alattomos sutyorgást.”

Hogy ne legyen ideje sutyorogni, meghagyom neki a lejátszást, csak a kazetták címkéjére figyelek 🙂

Kaufmann Alexandra