Csak a boldogságot láttam meg, a végeredményt, a belefektetett munkát, az utat nem.
Év elején szándékként azt fogalmaztam meg, hogy hitelessé akarok válni. Ez szerintem egy szép szándék. Azonban nem voltam tisztában azzal, hogy mit is jelent ez valójában, persze őszintének lenni, bevállalni, hogy milyen vagyok, mit akarok, ne csak beszéljek valamiről, hanem a tetteim is összhangban legyenek vele.
Ezeket tudtam, de hogy az életemben ez hogyan fog megnyilvánulni?… Milyen helyzeteket hoz az élet, nem tudtam, csak örültem, hogy ez a szándékom… de le lett rántva rólam a lepel… az elképesztő az, hogy meg is álmodtam ezt… volt egy álmom, amiben egy fátylat emelnek és húznak le rólam. Igen, a fátyol, ami mögé rejtettem magam valóban lekerült rólam… Érzések, félelmek, dac, titkok kerültek felszínre, amit addig igyekeztem elnyomni magamban, mindenki elől, én magamnak sem vallottam be őket. Ha volt is mikor egy – egy pillanatra szembekerültem velük, azonnal el akartam tusolni magamban. Elnyomni, hallgatni, mintha ott sem lennének, nem akartam róluk tudomást venni… Úgy hogyan válhatnék hitelessé, hogy vannak dolgok, amiket még saját magamnak sem merek bevallani?…
Nagyon le akartam magamnak egyszerűsíteni a dolgokat… de ezt így nem lehet…
…és nem csupán álmodtam erről, úgy félévvel ezelőtt Színterápiás hétvégén a Királykék színről kellett egy történetet írnom. Az út leegyszerűsítéséről szól… és most visszapillantva az elmúlt félévemről…
A történetet itt olvashatod:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: